fügés kosarak






Itt a füge szezon, ezt a receptet pedig már nagyon régóta szerettem volna kipróbálni, Lorraine Pascale-nál láttam. Eddig úgy tartottam, hogy nem szeretem a fügét, de nemrég kóstoltam még frissen, fáról szedve és nagyon bejött. Valószínűleg előtte csak az aszalt, geil formájával találkoztam, ami nem annyira nyerő, viszont IR-ben amúgy sem szabad aszalt gyümölcsöket fogyasztani, szóval azt szerencsére megúsztam.




A receptben a liszteket és az édesítőszert változtattam meg, valamint a tölteléket is módosítottam arányaiban, továbbá egy nagy pite helyett kis kosárkákat készítettem. Kicsit körülményesebb és időigényesebb így, viszont a kosárkák nagyon adták magukat.



Hozzávalók (kb. 16 kosárkához):

  • 200 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
  • 50 g durumliszt
  • 125 g hideg vaj, felkockázva
  • csipet só
  • 2 tojás sárgája
  • 150 g habtejszín
  • 150 g krémsajt
  • 5 ek eritrit
  • 6 db közepes méretű füge
  • 5-6 levélke friss menta, felaprítva
  • 1 marék pisztácia, apróra vágva

Elkészítés:
  1. Előveszünk egy turmixgépet. A liszteket a sóval és a vajjal morzsásra dolgozzuk. Átöntjük egy tálba, belerakjuk a két tojássárgáját és két kés segítségével, ollózó mozdulatokkal összekeverjük. Erre azért van szükség, mert így nem olvad fel a vaj a kezünk melegétől. A tésztából labdát formálunk és fóliába csomagolva 30 percre a hűtőbe tesszük. Ha túl száraz lenne a tészta, egy-egy evőkanál hideg vizet adunk hozzá.
  2. A tésztalabdát ezután 16 felé szedjük, és kibéleljük a formákat, majd 15 percre ismét a hűtőbe tesszük. Közben a sütőt előmelegítjük 175 °C-ra és nehezékeket készítünk: sütőpapírt négyzetekre vágjuk, megtöltjük babbal vagy lencsével, összecsomózzuk, majd ráhelyezzük a kosárkákra és így vakon sütjük kb. 20 percig.
  3. A krémsajtot tálba kanalazzuk, majd egy másik edényben felverjük a habtejszínt. A habot beleforgatjuk a sajtba, majd összekeverjük az eritrittel. Ebből kanalazunk a kosarakba, majd ráhelyezünk egy negyed fügét, megszórjuk a mentával és a pisztáciával.





     

Ha tetszenek a sütemények és édességek, a Sugarfree Dots facebook oldalán, az instagramon, illetve pinteresten mindig értesülhetsz, ha új recept kerül a blogra!


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése