levendulás jégkrém

Javában pereg a levendulaszezon! Annyira sokoldalú és annyi jó tulajdonsága van, hogy ha azt most elkezdeném sorolni, akkor soha nem érnénk el ennek a jégkrémnek a receptjéig… Lehet belőle szörpöt csinálni, jégkrémet is (lásd lentebb), fűszerezni, simán meg lehet szárítani, a virágait el lehet tenni, párnába is kíváló, úgyhogy mondhatjuk: csodanövény.

Hirdetés

Hozzávalók (6 db-hoz):

  • 450 g joghurt
  • 2,5 ml folyékony édesítő (vagy ennek megfelelő)
  • 2 csapott tk levendulavirág
  • 1 kezeletlen héjú citrom héja
Hirdetés

Elkészítés:

  1. A joghurtot keverjük el az édesítővel. Szórjuk bele a levendulavirágot (én szárítottat használtam), reszeljük bele a citrom héját. Alaposan keverjük össze, hagyjuk állni pár percig, majd keverjük át újra.
  2. Töltsük jégkrémformákba és tegyük fagyasztóba minimum 4 órára.

 Szénhidráttartalma pedig igen kedvező. 🙂

TIPP: Ha szeretnénk, és nem ódzkodunk az ilyenektől, akkor lila ételfestéket is elkeverhetünk a joghurtban.

Ti készítettek már levendulából valamit? Akár ehetőt, akár ihatót, akár tárgyat.

Ha tetszenek a sütemények és édességek, a Sugarfree Dots facebook oldalán, az instagramon, illetve pinteresten mindig értesülhetsz, ha új recept kerül a blogra! Megköszönöm, ha likeolod a facebook oldalt és megosztod a kedvedre való recepteket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük