(gasztro) kalandozások a balti országokban
Páran már követitek a másik blogomat is, ahol jó részletesen, sok-sok képpel szoktam az utazásainkról beszámolókat írni. Mivel annyi szuper ételt ettünk kint, gondoltam, hogy ezen a blogon megosztok párat ezek közül. Nem mindig sikerült cukor- vagy fehérlisztmentesen étkezni, de ezt nem is tartom olyan óriási problémának, mert egy utazás során a lehetőségekhez mérten és ésszerű keretek között szabad annyit „bűnözni”, hogy a helyi ételeket, fogásokat megkóstoljuk, hiszen ez is része a kultúra és a szokások megismerésének.
Annyi jó hírem viszont van, hogy a balti országokban meglepően könnyű az egészséges étkezés. Náluk a kenyér a jó sötét barna rozskenyér. Kissé édeskés, kissé savanykás, de nagyon finom volt mindenhol. Ezen kívül azt vettem észre, hogy amíg nálunk a csárda-kultúra csak kezd kikopni az óriási adag rántott mindennel és hatalmas, legalább két napi adag rizzsel vagy sült krumplival, addig ott sehol sem sikerült ilyen helyekbe belefutnunk, még vidéken sem.
Általánosságban elmondható, hogy az étlapok mindenhol nagyon rövidek, a legtöbb helyen 4-5 főfogás szerepel csak rajtuk, amik között legalább egy hal, egy marha és egy kacsa. Itt nem találkoztunk könyv méretű étlapokkal, így választani is sokkal könnyebb volt. Hallottam már olyan mondást, hogy egy igazán jó étteremben kisebb a repertoár, de azt igazán jól tudják elkészíteni.
Az ételek köretei általában kicsik, de azok mind jól megválasztottak, jól elkészítettek, passzolnak az ételek fő elemeihez. A tányért mindenhol nagyon szépen megkomponálják, jó ránézni az ételekre. Valószínűleg egyébként inkább a több fogásos étkezésekre vannak ráállva, kezdve egy előétellel, majd ezt követi egy főétel és végül egy desszert. Desszert néha lecsúszott nálam is, de előételt egyedül egyszer ettünk, és így is potom összegből megebédeltünk, megvacsoráztunk mindenhol.
Árak tekintetében a három ország között vannak nyilván különbségek. A litvánoknál tudtunk a legolcsóbban enni, egy átlagos étteremben itallal együtt meg tudtunk vacsorázni ketten 15-20 euróból. A lettek ennél drágábbak, az észtek pedig még rajtunk is túltesznek kicsit. Ez a gyorséttermeken is látszott, a Hesburger nevű helyen, amiről később mesélek, az árak a letteknél és a litvánoknál megegyeztek, az észteknél pedig minden drágább volt átlagosan 0,3-0,5 euróval. Ez a gyorsétterem lánc viszont olcsóbb volt mindenhol, mint nálunk itthon a meki és társai.
Az első esténken Lettországban egy kastélyban aludtunk (a szállás mindenhol nagyon-nagyon olcsó volt), este itt vacsoráztunk. Itt ettünk előételt, ezt a húsválogatást zöldségekkel, aztán ettünk egy főfogást is, Tony kacsát én pedig lazacot. Többet nem is ettünk így, mert rengeteg volt egyszerre az előétel és főétel. Talán ez volt a legdrágább vacsoránk.
A lazac mellé elvileg barna rizs járt volna, így nem ettem túl sokat belőle, valamint spenótpüré és friss saláta pesztóval. A vacsora mellé kvass-t ittunk, ami a három ország helyi itala, egy rozsital, tulajdonképpen ízre teljesen olyan, mint ez a sötét rozskenyér, csak édesebb.
Másnap utaztunk át Vilniusba, a litván fővárosba, ahol valami helyi fogást kóstoltunk meg. Ő töltött krumpligombócot evett én pedig pirog-szerűséget, ami hússal volt töltve. Itt is kvass-t ittunk, de ez sokkal világosabb színű volt, mint a fenti képen látható, és mazsola is volt benne, és citromosabb volt az íze.
Vilniusból Kaunasba utaztunk át, ott egy gasztropubban vacsiztunk, a neten szuper értékeléseket olvastunk a helyről, és nem csalódtunk. Tonhal steaket ettem, ő pedig polipkart, hááát én egy falatot ettem csak, elég is volt, pedig imádom a tengeri herkentyűket, de nekem ez nagyon bizarr. A tonhal steakem medium kértem, nagyon jól volt ízesítve, isteni finom volt.
Klaipėdában a szállodánk huszadik emeletén ettünk, miután két helyen már nem volt nyitva a konyha, vagy nem volt hely, de az étel itt is finom volt, maradtam a jó kis lazacnál, most grillezett zöldségekkel. A kilátás szuper volt, bár a szobánk is a 15. emeletről a tengerre nézett, de itt vacsorázni nagyon különleges élmény volt.
A névnapom Rigában ért, úgyhogy még egy magas épületet vettünk célpontba, méghozzá az egyik hotel tetején működő bárt, ahol vacsorázni nem vacsoráztunk, hanem koktélt ittunk, méghozzá a 26. emeleten. Nagyon tetszett, hogy az itallapon aszerint is tudtad a külön megkomponált koktélokat kiválasztani, hogy milyen erősségűt és mekkora mennyiséget szeretnél inni.
A koktélozás után pedig egy, a szállodánkhoz közel eső éttermet céloztunk meg, ahova óriási mázlival jutottunk be: éppen akkor mondta le valaki a foglalását, így pont volt számunka egy szabad asztal. Életem rosé kacsamellét itt ettem, annyira zseniálisan finom volt, hogy arra szavakat sem találok. A hely egyébként Lettország egészéből, őstermelőktől szerzi be az alapanyagokat és szezonálisan változik az étlap.
Általában óriási kihívás egy-egy utazás, ezért jóelőre meg szoktam nézni a kínálatot, éttermek tekintetében. Sosem tudja az ember, hogy éhes lesz-e mire odajut, lesz-e hely, foglaljon-e, odaér-e az időpontra, meg belepasszol-e az étrendbe, vagy totális bűnbeesés lesz a vége. Erre a pánikhangulatra egészen a második nap ebédidejéig kellett várni, mert a semmi közepén a szezon végén nem igazán volt opció. A Hesburgert már ismertük Finnországból, úgyhogy amellett döntöttünk.
Akkor még nem is sejtettük, hogy mekkora segítség lesz ez nekünk, ugyanis kétféle szuper kaját is megkóstoltunk itt. Az egyik a rozsburger volt, a másik pedig a burger saláta, előbbi kb. 7-800 Ft-ba kerül, utóbbi pedig 1200 Ft-ba került. Így ennek köszönhetően ha nem volt más ötletünk, vagy éppen úton voltunk, akkor becéloztunk egy ilyen éttermet és igen, gyorskaját ettünk, de legalább egy kicsit alakbarátabb verzióban.
Észtorsázgba érkezve már nagyon fáradtak voltunk, úgyhogy a szállás melletti üzletházba mentünk csak át (ja, meg azért is, mert -1 és 0 °C volt!!!) a Vapianoba, ahol rákos, marhás salátát vacsoráztunk.
Az utolsó napokat Tallinnban töltöttük el, egy kedves kis plant-friendly étteremben ebédeltünk, ahol végre hallevest is kóstoltunk. Skandináviában ettünk rendszerint minden helyen hallevest, ott általában sűrű, tejszínes ragulevesről van szó, lazaccal, tőkehallal, esetleg kagylóval vagy rákkal. Észtországban a halleves egy átlátszó leves, tele kaporral, különféle halakkal. Kaptunk mellé barna rozskenyeret, melybe dió is volt keverve és annyira édeskés volt, hogy akár egy desszertnek is elment volna. Meg kellett kóstolnom a kecskesajttortát is, nagyon finom volt, bár engem az íze egy kicsit a szappanra emlékeztetett. 🙂
Az utolsó előtti esténken kóstoltunk észt kézműves sört, és én malacot ettem kellel és céklával. A fodros kel kicsit meg volt égetve, füstölve, isteni íze és zamata volt. És mivel kezdtünk depresszióba esni, hogy hamarosan haza kell jönnünk, ezért egy fagyis almatortával még megvigasztaltuk magunkat.
A hazatérés utáni reggel alig mertem ráállni a mérlegre, mert ennyi édességet régen ettem, de meglepő módon minimális súlyt szedtem vissza, aminek nagyrésze izom, hála a napi 8-10 km-es sétáknak.
Mindezek ellenére nagyon kellemeset csalódtam az ottani gasztronómiában, bevallom, hogy voltak előítéleteim és féltem is attól, hogy nem fognak tetszeni az ételek. Ettem olyan dolgokat is, amiket muszáj volt megkóstolnom, de nem biztos, hogy itthon megenném, mert nem passzol bele a diétámba.
Nagyon sokat inspirálódtam, és talán ez volt az egyik legszuperebb része az egész gasztro kalandnak, nagyon finomakat ettem és ezeknek nagyrésze tökéletesen beleillik a hétköznapi étrendembe. Az biztos, hogy ezek után jobban ki tudok majd szakadni a saláta-saláta-saláta-valami más-saláta körforgásból, mert annyi féle szuper zöldséges köretet ettem kint.
Pár képet tűzök még ide, amik nem gasztro témájúak, és nemsokára megírom a másik blogon a hosszú élménybeszámolót az egész útról, ha kíváncsiak vagytok rá, akkor nézzetek át oda, mert hamarosan kikerül az új poszt.