gyors sajtos pogácsa kelesztés és pihentetés nélkül

gyors pogácsa

Ez egy családi recept. Majdnem ugyanaz, mint a blogomon már fellelhető túrós pogácsa, viszont van a receptben egy-két különbség, és ezáltal sokkal-sokkal gyorsabb, mint az a másik változat, ezért is lett gyors sajtos pogácsa a neve, elég egyértelű, ugye? 🙂 Teljes kiőrlésű lisztből, túróból, vajból, sajtokból és magokból áll, és tényleg annyi, hogy összegyúrjuk és sütjük. Részletek a posztban!

Hirdetés
teljes kiőrlésű pogácsa

Gyors, gyors, na de mennyire?

Szerintem mindannyian ismerjük azt az érzést, hogy szeretnénk valami sós aprósüteményt enni, de aztán rögtön el is megy a kedvünk tőle, mert: órákig kell keleszteni, rengetegszer kell hajtogatni és pihentetni, esetleg egy egész éjszakára a hűtőben kell hagyni, vagy legalábbis 3-4 órát, aztán ránk esteledik, mire eljutunk odáig, hogy berakjuk a sütőbe a sütiket.
Ez a pogácsa erre a problémára megoldás, mert: nem kell keleszteni, nem kell pihentetni, nem kell hűtőbe tenni, és nem kell kétszer-háromszor-négyszer hajtogatni. Mindössze annyiból áll a munkánk, hogy előmelegítjük a sütőt, összegyúrjuk a tésztát, kinyújtjuk, egyszer hajtogatjuk, majd kiszaggatjuk, és kisütjük.

gyors sajtos pogácsa

Milyen összetevőkből áll a gyors sajtos pogácsa?

Ebbe a pogácsába nem kell sem élesztő, sem sütőpor! Mindössze lisztre, vajra, túróra, sajtra, tojásra lesz hozzá szükségünk. (Na meg sóra és magokra.) Én egyébként adtam hozzá egy kevés búzasikért is.
Mivel a receptben nincsen élesztő, ezért nem kell a pogácsát keleszteni sem, és a többi vajas tésztával ellentétben hűtőben pihentetni sem kell.

élesztőmentes pogácsa

Szeretnék lecserélni pár összetevőt. Mit lehet kicserélni és mivel?

Ennek a pogácsának a lelke a házi (jellegű) nagyon krémes túró. Ezt, kérlek, ne cseréld le másmilyenre! A rögös túró, bolti túró nem lesz jó. Ha mégis ilyet szeretnél használni, akkor adj hozzá egy kevés tejfölt, és botmixerrel nagyon alaposan dolgozd el, hogy krémes legyen.
A teljes kiőrlésű tönkölylisztet lecserélheted teljes kiőrlésű búzalisztre. Zabpehelyliszttel nem próbáltam a receptet, elképzelhető, hogy azzal is működik, de talán korrigálni kell majd a liszt arányát, így ebben nem tudok neked segíteni.
A búzasikért elhagyhatod a receptből.
Vaj helyett használhatsz margarint is, de az ízében és állagában más lesz majd a kész sütemény, javaslom, hogy használj vajat inkább.

Hirdetés
túró pogácsa

Néhány tipp:

Ha ráérünk, van plusz 20-30 percünk, akkor csak akkor melegítsük elő a sütőt, amikor kiszaggatuk a pogácsákat. Ugyanis, ha hidegen tesszük őket a sütőbe, akkor szebben feljön a tészta. Így a kész pogácsákat tegyük a hűtőbe addig, amíg a sütő kellően bemelegszik (kb. 20-30 percre), és a hűtőből kivéve tegyük a pogácsákat a sütőbe.
A pogácsa szaggatásához lisztezett pogácsaszaggatót használjunk. Ha nyiszatoljuk, forgatjuk ide-oda a pogácsaszaggatót, akkor a pogácsák féloldalasan, ferdén sülnek meg. Egyszerűen csak nyomjuk a tésztába a szaggatót, majd emeljük fel – ha kellően beliszteztük, akkor nem fog ráragadni a tészta.
Pogácsaszaggató helyett felespoharat is használhatunk, de itt különösen figyeljünk oda arra, hogy kellően belisztezzük a pohár száját, mert nagy gondban leszünk, ha a pogácsa beleragad.
Bátran próbáljuk ki többféle sajttal is, az enyémbe most került parmezán, trappista és füstölt sajt is. A füstölt sajttól igazán egyedi íze lett!
Előre is begyúrhatjuk a tésztát (bár nem tart sokáig), majd fóliába csomagolva a hűtőben pihentethetjük felhasználásig. A kiszaggatott, nyers pogácsákat pedig le is fagyaszthatjuk – és máris van saját „fornettink”. 🙂

Mindig elveszek a hajtogatásban, segíts kérlek!

Tudom, hogy nagyon nehéz követni néha leírás alapján, hogy mit, hogyan, merre, hányszor, meddig, hányszor ismételve stb. kell hajtogatni. Itt most csak egyszer hajtogatunk, ehhez készítettem egy kis rajzot is, ami szerintem a segítségedre lehet.

pogácsa hajtogatás
teljes kiőrlésű pogácsa

Hozzávalók (kb. 50 darabhoz):

  • 250 g krémes, házi túró
  • 250 g hideg vaj
  • 150 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 100 g finomliszt
  • 1 evőkanál búzasikér
  • 1 tojás sárgája
  • 1 csipet 1:4 erősségű édesítőszer (elhagyható)
  • 10 g himalája só
  • kb. 100-150 g reszelt sajt
  • 1 tojásfehérje
  • magok vegyesen (egész mák, szezámmag, fekete szezámmag, lenmag, tökmag, napraforgómag)
Hirdetés

A gyors sajtos pogácsa elkészítésének lépései:

  1. Előmelegítjük a sütőt 200 °C-ra, alsó-felső sütésmódban.
  2. A túrót, felkockázott, hideg vajat, liszteket, sikért, tojás sárgáját, édesítőt és sót egy tálba mérjük, és összedolgozzuk.
  3. Enyhén lisztezett deszkára borítjuk, és kb. kisujj vastagságú téglalapot nyújtunk belőle (kb. 30×50 cm, de lehet nagyobb is, csak ne nyújtsuk nagyon vékonyra vagy túl vastagra, mert úgy nagyon könnyen kiszakad).
  4. Megszórjuk a sajttal és a magok egy részével, óvatosan belenyomkodjuk a tésztába, majd összehajtjuk: a balról és jobbról is behajtjuk (háromba hajtjuk), majd fentről és lentről is behajtjuk (szintén háromba hajtjuk).
  5. Ezután kb. 2 cm vastagságúra nyújtjuk, becsíkozzuk egy éles késsel, és kb. 3 cm átmérőjú, lisztbe mártott pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk a tésztát.
  6. Megkenjük a tojásfehérjével, és megszórjuk a maradék maggal, tehetünk még rá sajtot is.
  7. Sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk őket, és az előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük őket.
Hirdetés

A gyors sajtos pogácsa átlagos tápanyagtartalma:

Energia: 70 kCal
Fehérje: 2,1 g
Zsír: 5,1 g
Szénhidrát: 3,5 g

A fenti adatok 1 db pogácsára vonatkoznak, 50 db esetén. Az adatok kizárólag tájékoztató jellegűek, nem vagyok dietetikus, és az általam használt alapanyagok, így tápanyagtartalmaik különbözhetnek az általad ténylegesen felhasználtaktól. Minden receptem egyéni felelősséggel készítsd el!

teljes kiőrlésű sajtos pogácsa

Ha tetszenek a nassolnivalók és ételek, a Sugarfree Dots facebook oldalán, az instagramon, illetve pinteresten mindig értesülhetsz, ha új recept kerül a blogra! Megköszönöm, ha követsz instán, likeolod a facebook oldalt és megosztod a kedvedre való recepteket (egyszerűen csak katt jobbra lent az ikonokra). Több recept elkészítését pedig az instagram profilomon is végig tudod nézni. A megosztásokkal és a likeokkal, továbbá azzal, hogy nem használsz hirdetésblokkolót, támogatod a munkám. Köszönöm! 🙂

One Reply to “gyors sajtos pogácsa kelesztés és pihentetés nélkül”

  1. Jó napot! Ez inkább kérdés: a szaggatás utáni mardékot újra össze lehet gyúrni és nyújtani szaggatni? Köszönöm

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük