hot cross buns teljes kiőrlésű lisztből

hot cross buns

A hot cross buns az angolszász országokban egy közkedvelt húsvéti csemege. Felhőpuha kelt tésztából készül, általában mazsola, vagy aszalt gyümölcsök vannak benne, nevét pedig a tetejére rajzolt keresztről kapta. Igazán fűszeres sütemény, nekem ízeiben és illatában a karácsonyt idézte, úgyhogy szerintem érdemes elmenteni ezt a receptet akkorra is, hiszen nagyon finom, és még másod- és harmadnaposan is isteni.

Hirdetés
cukormentes hot cross buns

Mazsola?

Rögtön kezdem is a lényeggel. A szénhidrátdiétában az aszalt gyümölcsök fogyasztása nem javasolt. A receptből ezért nyugodtan kihagyhatod, ha te nem fogyasztasz mazsolát, bármilyen okból is. Használhatsz helyette magokat, csokidarabokat, vagy akár üresen is készítheted, úgy is nagyon finom lesz. Nekem egyébként mazsola nélkül jobban ízlett, nem is értem, hogy miért rak valaki süteménybe mazsolát, de na. 😁
Az eredeti recept így szól, és biztos vagyok benne, hogy vannak olyan olvasóim is, akik fogyasztanak aszalt gyümölcsöket.
És továbbra is fontosnak tartom leszögezni: minden receptem egyéni felelősséggel, a saját belátásod szerint, a dietetikusod ajánlásai mentén, stb. készítsd el! Mindannyian mások vagyunk, máshogy működik a szervezetünk, és én továbbra sem vagyok dietetikus, és senkit sem kényszerítek semmire. Peace!

cukormentes hot cross buns

Oké, a mazsolát kihagyhatom, de az összetevők között ott szerepel a cukor!

Fú, mit képzelek én, mi? 🙂 Nos, ha még nem zártad be a böngészőt idegességedben eddig a pontig, akkor elmondom, mit keres ott az a kis cukor: arra az egy kanálra az élesztőgombáknak van szüksége, ezt a mennyiség teljes mértékben megeszik, így a kész termékben ez a cukor csak levegőbuborék lesz. Ha nem szeretnél cukrot használni, vagy nincs otthon, akkor nyugodtan hagyd ki, én egyszerűen szeretem megadni a gombáknak ezt a kis plusz táplálékot, hogy még ügyesebben dolgozzanak a tésztámban.

teljes kiőrlésű hot cross buns

Milyen összetevőket cserélhetek le a hot cross buns receptben, és mire?

lisztek/sikér:

A búzasikér szokott kérdés lenni, én ezt azért használom, mert a teljes kiőrlésű lisztek nehezebbek, és a búzasikér vagyis glutén sokkal levegősebbé, puhábbá teszi a tésztát. Ezt az alapanyagok bio- vagy vegán boltokban keresd, zacskósan árulják, egy fél kg kb. 700-1000 Ft körül mozog, és nagyon sokáig elég. Ha nem találsz, akkor sincs probléma, sima búzaliszttel helyettesítsd a mennyiségét, azonban a tápanyagtartalom változni fog (több lesz a szénhidrát és kevesebb a fehérje), és a tészta kissé tömörebb, nehezebb állagú lesz.
A teljes kiőrlésű tönkölyliszt helyett használhatsz teljes kiőrlésű búzalisztet, én a tönkölyt az íze, állaga és tápanyagtartalma miatt jobban szeretem. Sajnos zabpehelyliszttel vagy egyéb gluténmentes lisztekkel nem próbáltam a receptet, így valószínűleg azokkal teljesen más végeredmény születne.

egyebek:

A mazsolát kihagyhatod, egészen nyugodtan vagy használhatsz helyette mást (lásd fentebb).
A tej helyett használhatsz bármilyen, neked bevált növényi tejet is (én a zabtejet ajánlom), illetve vaj helyett margarint vagy laktózmentes terméket, ízében és állagában minimális eltérés lesz csak.
A friss élesztő helyett használhatsz szárított élesztőt is, a csomagoláson vagy a Google-ben megtalálod, hogy adott mennyiségű száraz élesztő mennyi friss élesztőnek felel meg.
A sütemény fűszeres, így ha szeretnéd ezt kicsit visszafogni, akkor a kardamomból, szerecsendióból, szegfűszegből 1-1 késhegynyit használj.

cukormentes hot cross buns

Mire figyeljünk a hot cross buns elkészítésénél?

sütés:

Minden sütő más és más, így érdemes a te sütőd ismeresetében már perccekkel előtte ránézned a süteményre. Lehet, hogy a te sütőd jobban süt, vagy éppen kevésbé, de az is lehet, hogy léteznek bizonyos pontjai, ahol jobban megsül egy sütemény.

alapanyagok:

Ahogy a sütők, a lisztek is teljesen másként viselkednek. Lehet, hogy te durvább őrlésű lisztet használsz, de az is lehet, hogy 100%-ban teljes kiőrlésű lisztből készíted el a süteményt. Minden liszt más, így elképzelhető, hogy az a liszt, amit te használsz kevesebb, vagy több folyadékot vesz fel. Ha csak teljes kiőrlésű liszttel dolgozol, akkor mindenképpen több (kb. 10-30 ml-rel) folyadékot kell a tésztához adnod.
Mindenképpen puha, nagyon könnyen kenhető vajat használj, ami szinte elolvad. Javaslom, hogy jőelőre vedd ki a hűtőből a vajat, és a tojást is.
Narancsból mindenképpen biot, kezeletlen héjút használj!

kelesztés:

Nagyon fontos, hogy a tésztát huzatmentes helyen keleszd! Nem szükséges nagyon bemelegíteni, mert a túl meleg sem tesz jót a tésztának. Érdemes kikapcsolt sütőbe, vagy konyhaszekrénybe tenni a tésztát, ott biztosan nem éri huzat. Attól függően, hogy milyen meleg van a lakásban, a kelesztés lehet 45, de akár 90 perc is.

Még több ünnepi receptért kattints ide!

Hirdetés

Segédlet a keresztekhez:

Én egy WILTON 8 csövet használtam hozzá, de ha nincs ilyened, akkor tökéletesen (de tényleg tökéletesen) megteszi egy egyszerű műanyag zacskó is, csak vágd le a sarkát (kb. 3-4 mm rés legyen rajta. Készítettem egy rajzot is, hogy könnyebb legyen eligazodni a leíráson.

hot cross buns rajz

Ezt a képet pedig muuuuszáááááj megmutatnom, annak ellenére, hogy nem egy olyan hiperszuperbeállított fotó, de hát nézzétek, milyen foszlós, könnyű és puha a tésztája! Szájban olvadós, isteni, még többnaposan is!

teljes kiőrlésű péksütemény
teljes kiőrlésű péksütemény

Hozzávalók:

a tésztához:

  • 2 dl tej (vagy cm növényi ital)
  • 1 teáskanál kristálycukor (megeszi az élesztő!)
  • 20 g friss élesztő
  • 220 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 100 g finomliszt
  • 20 g búzasikér
  • 25 g 1:4 erősségű édesítőszer
  • 1 nagy csipet só
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 1/2 teáskanál őrölt kardamom
  • 1/4 teáskanál őrölt szegfűszeg
  • 1/4 teáskanál őrölt szerecsendió
  • 1 bio narancs reszelt héja
  • 100 g mazsola (elhagyható, lásd fentebb!)
  • 25 g puha vaj
  • 1 közepes bio tojás

a keresztekhez:

  • 40 g finomliszt
  • kb. 50-55 g víz

a mázhoz:

  • 1 evőkanál cukormentes baracklekvár
  • 1-2 evőkanál víz
Hirdetés

A hot cross buns elkészítésének lépései:

  1. A tejet meglangyosítjuk, a cukrot feloldjuk benne, és belemorzsoljuk az élesztőt. Kb. 5-10 percre félretesszük, hogy felfusson, addig előkészítjük a többi alapanyagot.
  2. A liszteket, sikért, fűszereket, édesítőszert, sót, bio narancs reszelt héját és a mazsolát egy dagasztókarral felszerelt gép üstjébe mérjük, és átkeverjük. Ezután hozzáadjuk a puha vajat és a bio tojást.
  3. Hozzáadjuk az élesztős tejet, majd 5-10 perc alatt egy rugalmas tésztát dagasztunk belőle. Ez egy viszonylag ragacsos tészta, de akkor lesz jó, ha kitakarította a tálat. Hozzá fog ragadni a kezedhez, de nem marad rajta! Ha mindenhez tapad, és nem tudod leszedni, akkor tovább kell dagasztanod a tésztát. Érdemes gépi dagasztás után lisztmentes, tiszta deszkán kézzel is átgyúrni párszor, hogy biztos legyél benne, hogy megfelelően kidagasztottad a tésztát. Akkor jó, ha nem szakad el, ha tésztagombócot formázol belőle.
  4. Kiolajozott tálban, fóliával vagy nedves konyharuhával lefedve, huzatmentes, meleg helyen a duplájára kelesztjük kb. egy óra alatt.
  5. Egy kb. 25×20 cm-es sütőtálat kibélelünk sütőpapírral. A megkelt tésztát 8 egyenlő részre osztjuk (vagy amekkora a formánk, és ahogy kényelmesen elférnek benne), és lisztmentes deszkán szép, egyenletes gombócokat formázunk belőle a tenyerünkkel, majd az előkészített sütőtálba sorakoztatjuk őket.
  6. Kb. 30-40 percig pihentetjük, közben pedig előmelegítjük a sütőt 175 °C-ra, alsó-felső sütésmódban.
  7. A kelesztési idő lejárta előtt pár perccel elkészítjük a keresztekhez a pasztát: a finomlisztet elkeverjük a vízzel, míg egy olyan pasztát nem kapunk, ami csomómentes, nem túl folyós, de könnyen adagolható. Egy habzsákba vagy műanyag zacskóba töltjük, és ezen keresztül a megkelt tésztagombócok tetejére nyomjuk. Lassan haladjunk, hogy a gombóc oldalára is jusson kellő mennyiségű paszta. Érdemes először vízszintesen húzni végig egy-egy csíkot, majd függőlegesen hármat (lásd fentebb a segédletet).
  8. Rögtön az előmelegített sütőbe toljuk, és 22-25 perc alatt megsütjük.
  9. Közben elkészítjük a mázat: a lekvárt elkeverjük a vízzel. Annyi vizet használjunk, hogy egy kenhező, híg mázat kapjunk. A víz mennyisége attól is függ, mennyire sűrű a lekvárunk.
  10. A megsült zsemléket kivesszük a sütőből, és még melegen megkenjük a lekváros mázzal, majd hagyjuk őket teljesen kihűlni.
Hirdetés

100 g kész sütemény átlagos tápanyagtartalma:

Energia: 224 kCal
Fehérje: 7,4 g
Zsír: 4 g
Szénhidrát: 37,7 g

A fenti adatok kizárólag tájékoztató jellegűek! Nem vagyok dietetikus, és az általam felhasznált alapanyagok tápanyagtartalma eltérhet az általad használtaktól. A tápanyagtartalmat a szénhidrátdiéta elvei alapján számoltam. Minden receptem a saját belátásod szerint, egyéni felelősséggel készítsd el, azokért én semmilyen felelősséget sem vállalok!

cukormentes sütemény

Ha tetszenek a nassolnivalók és ételek, a Sugarfree Dots facebook oldalán, az instagramon, illetve pinteresten mindig értesülhetsz, ha új recept kerül a blogra! Megköszönöm, ha követsz instán, likeolod a facebook oldalt és megosztod a kedvedre való recepteket (egyszerűen csak katt jobbra lent az ikonokra). Több recept elkészítését pedig az instagram profilomon is végig tudod nézni. A megosztásokkal és a likeokkal, továbbá azzal, hogy nem használsz hirdetésblokkolót, támogatod a munkám. Köszönöm! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük