cukormentes teljes kiőrlésű túróhabos málnás pite

cukormentes túróhabos málnás pite teljes kiőrlésű

Elsőnek az egyik legelőször kikísérletezett, 100%-ig saját receptem szeretném megosztani. Ez pedig ez a cukormentes teljes kiőrlésű túróhabos málnás pite. Eleinte azt hittem, hogy majd semmilyen édességet sem fogok tudni enni, vagy mind annyira bűnrossz, hogy majd örök életre le kell mondanom a sütizésről. Utána persze realizáltam, hogy megfelelő alapanyagokból is lehet finomakat sütni, néhánynál minimális ízbeli különbséggel.

Hirdetés

Rövid történet…

Szóval nekiláttam ennek a pitének, qué será, será címszóval, mert fogalmam sem volt, miben működik másként a sok teljes kiőrlésű- meg durum liszt, mi lesz, ha nem teszek bele cukrot, csak édesítőt, mennyire működik ugyanúgy a xilit, mint a sima kristálycukor… Rengeteg kérdésem meg félelmem volt ezzel kapcsolatban, úgyhogy ezt is húztam-vontam, ameddig csak lehetett. Pedig imádok sütni. Aztán egyszer átböngésztem az egyik szakácskönyvem, hogy mit tudnék átalakítani. De semmi jót sem találtam, meg ugye felvetődött bennem a tömérdek kérdés; hogyan fogok én 25 dkg cukrot helyettesíteni? 25 dkg xilit kb. 500-800  Ft között mozog, azért ennyire nem akartam sütizni. 🙂 Becsuktam a könyvet, és megfogtam a papírt, ceruzát, mérleget, beálltam a konyhába és… lett belőle ez a habos-babos, gyümölcsös pite, az első igazi cukormentes sütemény, ami nem tartalmaz sem finomított kristálycukrot, sem finomított búzalisztet. Mindig van itthon zsírszegény túró és valamilyen gyümölcs a fagyasztóban (legfőképp málna és eper, köszi mama!), tehát elég sokszor készítem azóta is.

túróhabos málnás pite cukormentes

Hozzávalók:
a pite tésztájához:

  • 5 dkg durum liszt
  • 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 10 dkg hideg vaj
  • 1 tojássárgája
  • 1 vaníliarúd kikapart magjai
  • csipet só
  • ~2 ek xilit

a töltelékhez (túróhabhoz):

  • 25 dkg zsírszegény túró
  • 1-2 ek tejföl vagy kis tejszín vagy tej, hogy krémes állagú legyen a túró
  • ~5 ek xilit
  • 1 vaníliarúd kikapart magjai
  • 2 tojásfehérje
  • 1 tojássárgája
  • 1 citrom reszelt héja
  • pár csepp citromlé
  • egy marék málna – opcionális, de gyümölccsel sokkal finomabb

Elkészítés:

  1. Összemorzsoljuk a lisztet a vajjal, egy csipet sóval, majd a többi hozzávalóval tésztát gyúrunk belőle gyorsan, hogy ne melegedjen meg nagyon a kezünktől. Fóliába csomagolva 1 órára tegyük a hűtőbe.
  2. Egy tálat kivajazunk, közben előmelegítjük a sütőt 175 °C-ra, a tésztát pedig egyenletesen belenyomkodjuk a tálba úgy, hogy legyen pereme is. Villával meg kell szurkálni a tésztát, hogy a levegő távozhasson belőle. Sütőpapírral lefedjük, szórunk rá nehezéket (lencsét, babot, rizst) és vakon sütjük* 20 percig.
  3. A túrót a tejföllel, vaníliarúd magjaival, xilittel, a tojássárgájával krémesre keverjük, belereszeljük a citrom héját, pár cseppet a citrom levéből csepegtetünk hozzá; a tojásfehérjéket kemény habbá verjük külön tálban egy csipet sóval és pár csepp citromlével, majd beleforgatjuk a túróba egy spatulával jó óvatosan.
  4. Ha elősült a tészta, akkor leszedjük a nehezéket, rászórjuk a málnát, és a túróhabot ráegyengetjük. Utána 50-60 percig tovább sütjük (amikor a túróhab széle már barna, a közepe felé pedig épp csak barnulni kezd, akkor lesz jó), majd a kikapcsolt sütőben, résnyire nyitott ajtóval hagyjuk kicsit meghűlni.

Kisebb formákban is lehet sütni, akkor muffinformát vajazunk ki, belenyomjuk a tésztát és vaksütés nélkül, töltelékkel együtt sütjük kb. 25-30 percig.

* Erre azért van szükség, hogy ne púposodjon fel a pite alapja. Ha nem szurkáljuk meg villával, akkor a levegő nem tud távozni a tészta belsejéből. Ha pedig nem rakunk rá nehezéket, akkor púpos, buborékos és egyenetlen marad a süti teteje. 

Az ábra csak tájékoztató jellegű!

Ha nincsen kéznél xilit, akkor édesítőtablettát is használhatunk. Én készítettem már úgy is, a töltelékbe elég 8-10 darab. Ilyenkor egy kiskanál hátuljával összetöröm őket és úgy rakom a többi hozzávaló közé, majd jó alaposan elkeverem. A tésztához is nyugodtan használhatjuk az édesítőt.

Milyen gyümölccsel működik?

Málna helyett szóba jöhet például az eper, az is nagyon finom, de kb. bármilyen gyümölccsel elkészíthető: áfonya, ribizli, barack, szilva, meggy, cseresznye, és még sorolhatnám.

Mi a helyzet az édesítéssel?

Az édesítéssel lehet még variálni, attól függ, ki mennyire szereti az édes ízt. Szerintem sokszor a cukor elnyomja a gyümölcs, süti valódi ízét. Ez a recept pedig azért szuper, mert nem számít igazán, hogy milyen állagú és milyen mennyiségű a cukor/cukorhelyettesítő, amit beleteszünk. Így akár teljesen ki is lehet hagyni, vagy nagyobb mennyiséggel, sima kristálycukorral dolgozni – már aki megengedheti magának, ugye. 🙂

További pite recepteket itt találsz!

DSCN1359
Szerintem ezek a pici vaníliamagok a világ legcukibb dolgai egy sütiben. 🙂

Egyébként amikor ezeket a képeket megmutattam egyik évfolyamtársamnak, aki szintén szeret sütni, főzni, az volt a reakciója: „nekem miért nem sikerül a sütim ilyen szépre?” 🙂 Biztos szebben is kivitelezhető, illetve sütés előtt csodaszép a krémes túróhab, csak utána esik picikét össze. De akit annyira zavar, az telerakhatja a tetejét gyümölcsökkel.

DSCN1393

Ha tetszenek a nassolnivalók és ételek, a Sugarfree Dots facebook oldalán, az instagramon, illetve pinteresten mindig értesülhetsz, ha új recept kerül a blogra! Megköszönöm, ha követsz instán, likeolod a facebook oldalt és megosztod a kedvedre való recepteket (egyszerűen csak katt jobbra lent az ikonokra). Több recept elkészítését pedig az instagram profilomon is végig tudod nézni. A megosztásokkal és a likeokkal támogatod a munkám. Köszönöm! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük