csokikrém avokádóból

A boltban mindig lesem az avokádót, hogy mikor lesz olcsó (meg mikor lehet egyáltalán kapni), mert nálam egy jolly joker alapanyag és rengeteg ötletem van a felhasználását illetően. Egyszer már készítettem belőle brownie-t, most pedig egy csokikrémet varázsoltam belőle.

Hirdetés

Őszinte leszek: az alap nagyon nem volt finom, úgyhogy elkezdtem feljavítgatni. A végeredmény jónak jó volt, de még akkor sem éreztem, hogy ez lenne az igazi. Úgyhogy szépen kiadagoltam, bevágtam a hűtőbe, és másnapig el is feledkeztem róla. Aztán ma elővettem, hogy megkóstolom még egyszer, adok neki egy esélyt…és ez határozottan az a csokikrém, aminek hagyni kell egy napot a hűtőben, hogy összeérjen, mert másnapra, azaz mára, pont olyan lett, amit elképzeltem, amit megálmodtam a fejemben. Szóval nagyon fontos, hogy ezt egy nappal előbb kell elkészíteni.

Raktam bele még egy kis mogyorót az íz kedvéért, de nem nutella-utánzat volt a célom. Úgyhogy ez nem egy cukormentes nutella, hanem csokikrém avokádóból egy kis törökmogyoróval. Méghozzá ez egy olyan csokoládékrém, amit használhatunk kekszekhez, gofrihoz, kenyérre kenceként, vagy akár sütemény tölteléke is lehet, sőt, két tortalap között is megfér a puding állagának köszönhetően.

Hozzávalók:

  • 30 g törökmogyoró
  • 2 db közepes méretű érett avokádó (vagy 4 db kisebb, kb. 300-350 g)
  • 20 g holland kakaópor
  • 5 ml folyékony édesítőszer (vagy ennek megfelelő)
  • 1 dl tej (növényi tej is megfelelő)
  • 1 vaníliarúd kikapart magjai
  • 60 g cukormentes tejcsokoládé
Hirdetés

Elkészítés:

  1. A megpucolt törökmogyorót egy serpenyőben megpirítjuk. Közepes lángon kezdjük el melegíteni. A héját elkezdi ledobni (lehet hallani, ahogy „pattog”), illata lesz, majd kicsit megbarnul. Ekkor lesz jó, vegyük is le a tűzről, mert nem lesz finom, ha odaég. A héját ahogy tudjuk szedjük le, de nem baj, ha marad rajta egy pici. Majd a mogyorót vágjuk apró darabokra, és tegyük a turmixgépbe.
  2. Az avokádó húsát kanalazzuk a turmixgépbe, majd adjuk hozzá a kakaóport, édesítőszert, tejet és a vaníliát. Turmixoljuk össze alaposan.
  3. A csokit gőz fölött olvasszuk meg (vagy mikróban 15-30 másodpercenként átkeverve). Ha megolvadt, kanalazzuk az avokádós krémbe és turmixoljuk újra.
  4. Adagoljuk befőttes üvegbe, vagy amibe szeretnénk és egy napot hagyjuk állni a hűtőben. Ez talán az egész recept legeslegfontosabb lépése!

Összesen 63,5 g szénhidrát van a csokikrémben, persze ez függ az avokádó mennyiségétől is. Nekem egy fél literes üvegedény tele lett vele.

Az avokádó magjait eltettem, vízben gyökereztetem őket, nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, hogy most sikerülnek-e, mert biztos tudnék valami jó kis helyet találni nekik az 50 másik szobanövényem mellett. 🙂

Ha tetszenek a sütemények és édességek, a Sugarfree Dots facebook oldalán, az instagramon, illetve pinteresten mindig értesülhetsz, ha új recept kerül a blogra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük