gluténmentes brownie

gluténmentes brownie

Előfordul, hogy a brownie-ba diót, mandulát és egyéb extrát is tesznek, ebben a változatban viszont mandulaliszt került bele. A gluténmentes brownie receptjét megtaláljátok a bejegyzésben, és előre szólok, hogy a sok-sok sószemet a tetejéről nagyon nem ér lehagyni! 😉

Hirdetés
brownie

Milyen összetevőkből áll a gluténmentes brownie?

A recepthez mandulalisztet, nyers kakaóport, kétféle csokoládét használtam. Ezeken kívül természetesen sok-sok vaj kell bele (igazi kalóriabomba, de ettől brownie egy brownie, nem igaz?). A só nagyon fontos, nem csak a tésztájába érdemes tenni, hanem a végén egészen bátran szórjuk meg vele. Egy kis instant kávépor is került a tésztába, ami igazán kihozza a csokoládés ízt, de nyugodtan elhagyható, bár nem ajánlom. 🙂

Hirdetés
cukormentes brownie

Milyen állagú lesz a brownie?

Mandulaliszt kerül bele, így kicsit morzsálódosabb lesz a tésztánk, viszont ettől függetlenül nagyon-nagyon finom és szinte szétolvad a szájban! Nem érdemes túlsütni, a közepe maradjon egy kicsit szaftosabb, ezért a sütőt már a 15. perctől kezdjük el nézegetni és bőszen tűpróbázzunk.

gluténmentes brownie

Hozzávalók:

Hirdetés

A gluténmentes brownie elkészítésének lépései:

  1. A sütőt előmelegítjük alsó-felső sütésmódban 175 °C-ra. Egy 20(21)x20(21) cm-es négyzet alakú sütőformát kibélelünk sütőpapírral.
  2. A vajat felolvasztjuk a kétféle csokoládéval, vaníliával, kávéporral együtt (lábasban vagy mikróban részletekben).
  3. Beleütjük a tojásokat és kézi mixerrel alaposan összemixeljük.
  4. A mandulalisztet összekeverjük a sütőporral, a sóval, az eritritporral, a másik édesítővel és a kakaóporral.
  5. A lisztes keveréket a csokis keverékhez adjuk és a kézi mixerrel alaposan összedolgozzuk.
  6. Az előkészített formába töltjük és előmelegített sütőben nagyjából 18 perc alatt készre sütjük. Érdemes a 15. perctől figyelni, akkor jó, ha a közepe még egy icipicit lágy marad.
  7. Ha kihűlt, felszeleteljük és megszórjuk a nagyszemű sóval.

A recepthez a kakaóport és az étcsokoládét a Sambirano Gold biztosította. (szponzorált tartalom)

Még több csokis receptért kattints ide!

Hirdetés

A brownie tápanyagtartalma:

Energia: 166 kCal
Fehérje: 3,8 g
Zsír: 15,2 g
Szénhidrát: 2,3 g

A fenti adatok a szénhidrátdiéta elvei alapján tartalmazzák az adatokat, 16 szelet esetén 1 szeletre vonatkoznak. A ténylegesen felhasznált alapanyagok méretei, márkái, stb. és ezáltal tápanyagtartalmai is eltérhetnek az általam használtaktól, továbbá nem vagyok dietetikus, így a fenti adatok kizárólag tájékoztató jellegűek!

brownie

Ha tetszenek a nassolnivalók és ételek, a Sugarfree Dots facebook oldalán, az instagramon, illetve pinteresten mindig értesülhetsz, ha új recept kerül a blogra! Megköszönöm, ha követsz instán, likeolod a facebook oldalt és megosztod a kedvedre való recepteket (egyszerűen csak katt jobbra lent az ikonokra). Több recept elkészítését pedig az instagram profilomon is végig tudod nézni. A megosztásokkal és a likeokkal, továbbá azzal, hogy nem használsz hirdetésblokkolót, támogatod a munkám. Köszönöm! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük