speculoos krém (sütivaj) cukormentesen

Az egyik tervem az volt az előző bejegyzésben szereplő speculoos keksszel, hogy speculoos krém készüljön belőle. Ez tulajdonképpen egy sütivaj, amit másik sütire is rá lehet kenni, sőt, akár tortakrémbe, sajttortába is használható, csak a képzelet szab határt. Nagyon egyszerű és pillanatok alatt megvan ez a cukormentes finomság. Miből készül…

speculoos (belga fűszeres keksz) cukormentesen

Annyi jó fűszeres keksz létezik a mi mézeskalácsunk mellett (őszintén bevallom, én nem vagyok olyan nagy rajongója), gondoljunk csak a skanináv pepperkaker-ra, vagy a belga/holland speculoos-ra. Ebből krém is készül, ami nagyon-nagyon finom, “titkos” szándékom nyilván az, hogy azt is elkészítsem cukormentes változatban. Milyen fűszerek kellenek a speculoos-hoz? Az alapja…

Hirdetés

citromos sajttorta, sütés nélkül, cukormentesen

Nyáron a sütés nélküli finomságok sokkal jobban mennek, ez a citromos sajttorta pedig még emellett egy igazán frissítő darab is. Legfeljebb negyed óra alatt össze lehet állítani, utána pedig a hűtő végzi a munkát helyettünk. Előre, előző nap is el elkészíthetjük, sőt, úgy lesz igazán finom, mert ennyi idő alatt…

cukormentes zabkeksz torta “nutellás” töltelékkel

Már régebb óta érlelődött bennem a gondolat, pontosabban szinte rögtön azután, miután elkészítettem ezeket a zabkekszeket, hogy kellene csinálni egy “nutellás” változatot is. Persze halogattam, mert hát minek még egy zabkeksz recept ennyire hirtelen, de végül egy teljesen más verzióban mégis elkészült: cukormentes zabkeksz torta formájában! Álljunk meg egy pillanatra…cukormentes…

new york cheesecake (sajttorta) cukormentesen

Múltkoriban az instagramon feltett kérdésemre, hogy milyen recepteket szeretnétek látni a blogon és insta storys sütés-főzés keretében, több sajttorta válasz is érkezett, de volt külön így megnevezve a New York Cheesecake is. Krémsajtot nemrégiben akciósan sikerült beszerezni, így nem is volt kérdés, hogy mit készítsek belőle. Mitől lesz egy cheesecake…

Hirdetés

húsvéti fészek sütemény (cukormentes, gluténmentes)

A húsvéti marcipán tojások kapcsán már írtam erről a süteményről. Ezt a húsvéti kis fészek sütit már nagyon-nagyon régóta ki akartam próbálni. A képen lévő díszítés cukorka, mert akkor nem volt mentes verzió nálam, de éppen ezért készítettem a marcipán tojásokat, amikkel díszíthetjük ezeket a kis fészkeket, és egy csodamandulás…