tökmagos fodros kel saláta édesburgonyával

Mióta Tallinnban ettem fodros kelt, azóta szerettem volna itthon is készíteni valamit belőle. Láttam egy képet, ahol édesburgonyával párosították, úgyhogy gyorsan ki is találtam, hogy valami ilyesmi salátát fogok én is összedobni. A gond csak az volt, hogy három hétig kutattam a fodros kel után, mert annak ellenére, hogy mostanában volt a szezonja, sehol sem lehetett kapni. Végüli egy újonnan felfedezett, nagyon szuper zöldségesnél találtam rá, a helyről mindenki ódákat zeng és csak két sarokra van tőlem.

Hirdetés

A fodros kel igazi szuper zöldségnek számít, tele van mindenféle vitaminnal, de tartalmaz jelentős mennyiségű kalciumot és vasat is. Ha szembe jön veletek a boltban, mindenképp vegyetek egy csokorral belőle! Saláták alapja lehet, grillezhetjük, de turmix is készülhet belőle. Ebben a salátában pedig nagyon jól működik együtt a többi őszi elemmel, mint az édesburgonya és a tökmag. (Mondom ezt december közepén…)

Hozzávalók (4 személyre):

  • 1 nagyobb édesburgonya (kb. 45 dkg)
  • 1/2 tk só
  • 1/2 tk őrölt bors
  • 1 tk fokhagymapor
  • 1 tk őrölt pirospaprika
  • olívaolaj
  • 1 csokor fodros kel (kb. 10 dkg)
  • 15 dkg feta sajt
  • 5 dkg pirított tökmag
  • 1-2 tk frissen facsart citromlé
Hirdetés

Elkészítés:

  1. Az édesburgonyát meghámozzuk, kb. 1 cm-es kis kockákra vágjuk, sütőpapíros tepsire tesszük, megsózzuk, megborsozzuk, megszórjuk a fokhagymaporral és pirospaprikával, meglocsoljuk kevés olívaolajjal és átforgatjuk, hogy mindenhova jusson a fűszerből és olajból. 175 °C-os előmelegített sütőbe tesszük és 30-40 percig sütjük, közben egyszer átkeverjük.
  2. A fodros kelt megmossuk, a vastag száráról letépjük a leveleit, és nagyjából 2 cm-es, „falatnyi” darabokra vágjuk.
  3. Egy edényben vizet forralunk, egy másik tálba jéghideg vizet engedünk és beledobunk jó pár jégkockát. A forrásban lévő vízbe beledobjuk a megtisztított fodros kelt és innentől számítva 1,5-2 percig főzzük, majd utána rögtön a jeges vízbe tesszük. Ez a folyamat a blansírozás, többek közt ettől is lesz szép élénk színe a zöldségnek.
  4. Ha elkészült az édesburgonya, kicsit hűlni hagyjuk, majd összekeverjük a lecsöpögtetett fodros kellel, beletördeljük a feta sajtot, megszórjuk a tökmaggal és meglocsoljuk kevés olívaolajjal és citromlével. Húsok mellé tökéletes köret.

TIPP: Laktózmentes sajtot használva laktózmentes és ezáltal mindenmentes lesz az étel.

A fenti ábra a szénhidrátdiéta számolós-nem számolós alapanyagai alapján tartalmazza az adatokat és csak tájékoztató jellegű. Az étel lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz. A fenti ábra egy adagra vonatkozik.

Még több szuper vacsora- és ebédötletért KATTINTS IDE!

Ha tetszenek a nassolnivalók és ételek, a Sugarfree Dots facebook oldalán, az instagramon, illetve pinteresten mindig értesülhetsz, ha új recept kerül a blogra! Megköszönöm, ha likeolod a facebook oldalt és megosztod a kedvedre való recepteket (egyszerűen csak katt jobbra lent az ikonokra). Sok recept elkészítését pedig az instagram profilomon is végig tudod nézni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük