női szeszély cukormentesen

cukormentes női szeszély

Bevallom, régóta szerepelt már a sütős bakancslistámon a női szeszély, de valamiért erről is azt hittem, hogy bonyolult. Hát, egyáltalán nem az! Kevés, egyszerű hozzávaló kell hozzá, a végeredmény pedig egy puha, barackos, habos-babos sütemény. Imádom!

Hirdetés

Milyen hozzávalókból áll a női szeszély?

A sütemény alapja a tojás: a tésztába kerül a sárgája, a tojáshab pedig a tetején kap helyet. Másik fontos összetevő a sárgabaracklekvár, ez kerül a piskóta és a hab közé. Ezen kívül lisztre, sütőporra, vajra és édesítőszerre van szükségünk. Na meg egy csipet sóra, ami minden sütemény kötelező eleme. 🙂

teljes kiőrlésű női szeszély

Mi a hab titka? Lesz-e kemény tojáshab cukor nélkül?

Lesz! Ugyan az édesítőszerekkel azt a klasszikus, szirupos tojáshabot nem fogjuk tudni elérni, de cukormentesen is készíthetünk finom habot.
A legfontosabb a tojásfehérjehab esetében az, hogy semmiképpen se kerüljön bele a sárgájából, mert akkor sajnos nem fog felverődni. Ugyanez igaz a zsiradékra is, legyen tiszta a tál, amivel dolgozunk. Én megszokásból egy csipet sót és egy-két csepp citromlevet is adok a tojásfehérjékhez, és utána kezdem el felverni. Az édesítőszert csak a vége felé adom hozzá, és további pár percig verem, hogy megálljon a hab.

Hirdetés
cukormentes teljes kiőrlésű süti

Hogyan ellenőrizhető a tojáshab? Mikor jó?

A legelterjedtebb praktika erre az, ha a tálat fejjel lefelé fordítod. A jó tojáshab nem fog kicsúszni vagy kiesni belőle. Érezni lehet, hogy mikor nem csúszkál már a hab a tálban, akkor add hozzá az édesítőszert, és még egy pár percig verd a kézi mixerrel.

cukormentes süti

Milyen lisztből készül a sütemény?

A női szeszélyhez teljes kiőrlésű tönkölylisztet és finomlisztet használtam. Ha nincs teljes kiőrlésű tönkölyliszted, helyettesítheted teljes kiőrlésű búzaliszttel. Én a tönkölyt állaga, tápanyagtartalma miatt jobban szeretem, jobb vele dolgozni, és az íze is jobb, de ha nincs ilyen liszted, a teljes kiőrlésű búzaliszttel 100%-ban helyettesítheted. Használhatsz finomliszt helyett durumlisztet, vagy teljes kiőrlésű lisztet, akkor a végeredmény egy kicsit tömörebb lesz, javaslom, hogy pár grammot csípj le a liszt mennyiségéből.
Zabpehelyliszttel nem próbáltam, de valószínűnek tartom, hogy az is használható a receptben 100%-ban. (Itt is érdemes lehet pár grammal kevesebb lisztet használni.)

női szeszély

Mit cserélhetek le a receptben?

A liszteket a fentebb említett módon variálhatod. Egyéb, gluténmentes lisztekkel nem próbáltam a receptet, így azokkal nem tudom megmondani, milyen lenne a végeredmény. Az eredeti női szeszély baracklekvárral készül, de ha szeretnéd, készítheted más lekvárral is, szerintem úgy is isteni!

Még több egyszerű nasi receptjét találod ide kattintva!

cukormentes süti

Hozzávalók (egy kb. 20×20 cm-es formához):

  • 5 tojás
  • 45 g 1:4 erősségű édesítőszer (25+20g)
  • 100 g puha vaj
  • 70 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 30 g finomliszt
  • 1/2 csomag sütőpor (6 g)
  • 1-1 csipet só
  • 1-2 csepp citromlé
  • 200 g cukormentes sárgabaracklekvár
Hirdetés

A női szeszély elkészítésének lépései:

  1. A sütőt előmelegítjük 175 °C-ra, alsó-felső sütésmódban. Egy 20×20 cm-es szögletes formát, vagy sütőkeretet kibélelünk sütőpapírral.
  2. A tojásokat szétválasztjuk. A sárgájákhoz adunk 25 g édesítőszert, a puha vajat és krémesre keverjük.
  3. Beleszórjuk a sütőporral és egy csipet sóval elkevert liszteket, majd egyneműre dolgozzuk. Az előkészített formába simítjuk és 17-20 perc alatt megsütjük.
  4. A sütési idő lejárta előtt egy csipet sóval és pár csepp citromlével habot verünk a tojásfehérjékből. Ha már megnőtt a térfogata, és viszonylag masszív, akkor hozzáadjuk a maradék édesítőszert (20g), és további 1-2 percig verjük.
  5. Az elkészült piskótát a sütőből kivéve rögtön megkenjük a baracklevárral, majd elsimítjuk rajta a tojáshabot. Simíthatjuk teljesen egyenesre, de egy kanállal vagy spatulával rajzolhatunk is bele hullámokat.
  6. Visszatesszük a sütőbe további 8-10 percre, amíg a tojáshab megbarnul a tetején.
Hirdetés

A női szeszély tápanyagtartalma:

Energia: 97 kCal
Fehérje: 3 g
Zsír: 6,7 g
Szénhidrát: 7,9 g

A fenti adatok 16 szelet esetén 1 szeletre vonatkoznak, a szénhidrátdiéta alapelvei alapján. A ténylegesen felhasznált alapanyagok márkái, méretei, stb. és ezáltal tápanyagtartalmai is eltérhetnek az általam használtaktól, továbbá nem vagyok dietetikus, így az adatok kizárólag tájékoztató jellegűek!

cukormentes barackos süti

Ha tetszenek a nassolnivalók és ételek, a Sugarfree Dots facebook oldalán, az instagramon, illetve pinteresten mindig értesülhetsz, ha új recept kerül a blogra! Megköszönöm, ha követsz instán, likeolod a facebook oldalt és megosztod a kedvedre való recepteket (egyszerűen csak katt jobbra lent az ikonokra). Több recept elkészítését pedig az instagram profilomon is végig tudod nézni. A megosztásokkal és a likeokkal, továbbá azzal, hogy nem használsz hirdetésblokkolót, támogatod a munkám. Köszönöm! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük