vegán csokitorta (csokis kölestorta)

csokis kölestorta

Amikor egyik pillanatról a másikra eldöntöttük, hogy rendszerezzük a kamrát, az alapanyagok nagyrészéből maradt egy kevés plusz, ami nem fért már a szép tárolókba, hanem egy ládában várt a sorsára az eredeti zacskójában. Ilyen volt egy kis zacskó köles is, ami nagyon idegesített. Ebből lett egy vegán csokitorta, vagyis csokis kölestorta, ami a szósszal az igaz!

Hirdetés

Ez a recept megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2020. augusztusi számában is.

vegán csokitorta

Miből áll a vegán csokitorta?

Alapja a köles, amit előfőzünk, ezen kívül gluténmentes zabpehelyliszt (de ha nem feltétel, hogy gm legyen, akkor teljes kiőrlésű és finomliszt is használható helyette), növényi tej és sok-sok csoki. Jól hangzik, nem? 🙂 A süti nem tartalmaz semmilyen állati eredetű hozzávalót, emellett mindenmentes is, tehát sem laktóz, sem glutén, sem tojás, sem cukor nincs benne.

Hirdetés
mindenmentes csokitorta

Milyen előkészületek szükségesek a vegán csokitorta elkészítéséhez?

Azt kell mondanom, hogy ebbe a sütibe nem igazán lehet úgy belevágni, hogy na akkor most… Méghozzá azért nem, mert az alapja a köles, amit érdemes előtte pár órára beáztatni, vagy akár egy éjszakára is lehet. Ezt a beáztatott, átmosott kölest aztán fel is főzzük, és onnantól indul a sütisütés. Tehát érdemes már előre gondolkodni.

csokis kölestorta

Miből áll a vegán csokitorta csokiszósza?

A csokiszószhoz mindössze étcsokoládéra, mandulatejre és egy-két „ízfokozóra” van szükség. A Monin cukormentes szirupjai garantáltan vegánok és szerintem nagyon sok süteményt, italt, szószt, stb. fel lehet dobni velük, ebbe a vaníliaszirup került. Egy kevés édesítőszert is adtam hozzá, illetve amit MINDIG, azaz M I N D I G javaslok, ha csokival dolgoztok: egy csipet só. A szószt semmiképpen se hagyjátok ki a receptből, mert csak azzal működik igazán a torta alapja.

mindenmentes csokitorta

Hozzávalók (egy 23 cm-es tortához):

a tortához:

  • 150 g hántolt köles
  • 4,5 dl cukrozatlan mandulatej
  • 1 csipet só
  • 1 tk vaníliaaroma
  • 1 tk mandulaaroma
  • 1 bio citrom
  • 2-3 ek 1:4 erősségű édesítőszer
  • 140 g gluténmentes zabpehelyliszt
  • 2 ek cukrozatlan kakaópor
  • 1/2 cs sütőpor (gluténmentes)
  • 30 g mandula durvára vágva

a csokiszószhoz:

  • 100 g cukormentes étcsokoládé
  • 70 ml cukrozatlan mandulatej
  • 1 tk cukormentes vaníliaszirup
  • 1 csipet só
  • 1/4 tk 1:4 erősségű édesítőszer
Hirdetés

A vegán csokitorta (csokis kölestorta) elkészítésének lépései:

  1. A kölest alaposan átmossuk, pár órára beáztatjuk. (akár egy éjszakára is lehet)
  2. 3 dl mandulatejhez adjuk a sót, a kétféle aromát, a citrom kifacsart levét és finomra reszelt héjának a felét, valamint az édesítőszert.
  3. A kölest leszűrjük, átöblítjük, a mandulatejbe szórjuk. Közepes lángon, többször megkavarva addig főzzük, amíg puha nem lesz és teljesen meg nem szívja magát.
  4. A zabpehelylisztben elvegyítjük a kakaót, a sütőport és a mandulát. A maradék mandulatejjel felváltva a köleshez adagoljuk, kisebb részletekben, mindig alaposan eldolgozva.
  5. A masszát egy 23 cm-es, sütőpapírral bélelt kerek tortaformába egyengetjük, és 175 °C-ra előmelegített, légkeveréses sütőben 30-35 perc alatt készre sütjük. Pár percig hagyjuk a formában hűlni, majd kivesszük, és teljesen kihűtjük.
  6. A szószt közvetlenül a tálalás előtt készítjük el: mikrohullámú sütőben, 30 másodperces részletekben felolvasztjuk a csokoládét, mindig alaposan átkeverve, hogy ne égjen meg. 2 részletben hozzáadjuk a mandulatejet, óvatosan elvegyítjük, majd ízesítjük a sziruppal, a sóval és az édesítőszerrel.
  7. A kihűlt tortát szeletekre vágjuk, és a csokoládészósszal meglocsolva tálaljuk. (Ha időközben a szósz megdermed és nem önthető, akkor kicsit rámelegítünk.)
Hirdetés

A vegán csokitorta tápanyagtartalma:

Energia: 161 kCal
Fehérje: 4,3 g
Zsír: 6,5 g
Szénhidrát: 19,5 g

A fenti adatok a szénhidrátdiéta elvei alapján tartalmazzák az adatokat, 1 szeletre vonatkoznak (12 szelet esetén), csokiszósszal együtt. A ténylegesen felhasznált alapanyagok márkái, méretei, stb. és ezáltal tápanyagtartalmai is eltérhetnek az általam használtaktól. A fenti adatok csak tájékoztató jellegűek!

Még több vegán receptet találsz ide kattintva!

vágn kölestorta

Ha tetszenek a nassolnivalók és ételek, a Sugarfree Dots facebook oldalán, az instagramon, illetve pinteresten mindig értesülhetsz, ha új recept kerül a blogra! Megköszönöm, ha követsz instán, likeolod a facebook oldalt és megosztod a kedvedre való recepteket (egyszerűen csak katt jobbra lent az ikonokra). Több recept elkészítését pedig az instagram profilomon is végig tudod nézni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük