Ó fiúk, lányok, ha követtek instagramon, akkor nemrég láttátok, mekkora kudarcba fulladt az édesburgonya sütésem. Mostanában nem ez volt az első olyan étel, amit jó értékelésű recept alapján próbáltam meg otthon elkészíteni és masszív bukás lett a vége. Végülis, miért nem hallgatok magamra meg a megérzéseimre, amikor egy gasztroblogot vezetek?!…
Nemrég vettem egy nagy adag fagyasztott málnát egy sütihez, de sajnos az első verzió… mondjuk úgy, hogy „kiskanállal evős” lett, a málnamousse-nak a fele pedig megmaradt, ami PONT elég volt ehhez a kis pitéhez. Ez egy nagyon egyszerű kis édesség és még sütni sem kell, szerintem 15 perc alatt össze…
Kicsit későn, de engem is elért a chia puding láz. 🙂 Most egy teljesen alap verziót készítettem, ami ízlés szerint variálható, fűszerezhető. Nem tartalmaz hozzáadott cukrot, ráadásul mindenmentes, így mindenféle ételintolerancia esetén is bátran fogyasztható. Hozzávalók (1 pudinghoz): 1,5 dl cukrozatlan mandulatej 2 dkg chia mag (kb. 2 evőkanál) 2…
Ez egy szupergyorsan összedobható szuperfinom étel, ami tök jól dobozolható, így akár előre is el lehet készíteni és másnap munkába, suliba vinni ebédre. A salsa miatt kicsit csípős is, de éppen kellemesen, nem marja szét az ember száját. A recept nagyon egyszerű, így kezdő konyhatündéreknek is bátran ajánlom. A múltkorában…
Tegye fel a kezét, aki látta a Walter Mitty titkos életét! Ha láttad ezt a filmet, akkor érteni fogod ezt a sütit. Ha pedig nem láttad, de szereted a szép, északi tájakat (mint én), kell egy kis feel-good löket (mint néha nekem), vagy éppen szükséged van valamire, ami kirángat a…
Nemrég említettem, hogy nagyon belejöttem a tekercsek készítésébe, miután ötször próbáltam meg elkészíteni a karácsonyi répatortatekercset. Valószínű emiatt lett névnapi kívánság egy tekercs, ami végül epres és fehércsokoládés verzióban készült el. Hozzávalók: a tésztához: 4 tojás csipet só 1 tk vaníliakivonat 8 dkg eritritpor + 1 ek a feltekeréshez 8…