Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki hallott már az avokádóból készült brownieról, vagy ha erről nem is, más „fura alapanyagból” készülő változatáról. Másodszor próbálkoztam meg vele, az első nem lett telitalálat, ez a mostani viszont mindenképp megállja a helyét, pedig két kiló cukor sincsen benne és glutént sem tartalmaz. …
Mostanában nagyon rákaptam a sajttortára, egyelőre az édes, gyümölcsös, csokis verziókkal kísérletezgetek. Így született meg ez a cukormentes csokis vaníliás zebra sajttorta, ami elég jól sikerült. Hozzávalók (23 cm-es tortaformához): 1 teljes csomag (15 db) gullón keksz 50 g vaj 700 g krémsajt 50 g tejföl 1 ek liszt 3…
Blogszülinap! Immár a második. Igaz, hogy augusztusban volt, de ezért a tortáért megérte várni a tökéletes szülinapi receptre. Ez még egyszerűbb, mint a tavalyi, kevesebb, mint egy óra alatt megvan. Van benne csokikrém, mogyoróvaj meg pihe-puha piskóta meg persze sok-sok szeretet. 🙂 Cukormentes mogyoróvajas csokis torta! Hozzávalók (egy kisebb, 15…
Csoki mousse cukormentesen. Habkönnyű, tömény csokis álom. Nagyon egyszerű elkészíteni, az egyetlen hátulütője, hogy hűteni kell 3-4 órán át és addig nem tudunk beleenni. (Na persze 😉 Hozzávalók: 85 g diabetikus étcsokoládé 5 g zsírszegény kakaópor 20 g vaj 3 tojás, szétválasztva 25 g eritrit gyümölcsök a díszítéshez (elhagyható) Elkészítés:…
A január eleje általában a „dolgozzunk maradékokból” időszaka, itt sem volt ez másképp. Akármennyire is imádom a mogyoróvajat kenyérre kenve, lekvárral, már alig vártam, hogy valamilyen süteménybe is belevarázsoljam, így született meg ez a -nagyrészt maradékokból készült- cukormentes mogyoróvajas sajttorta. Van benne mogyoróvaj, keksz, csoki és karácsonyról megmaradt karamellás, cukormentes…
Közeleg a Halloween, tavaly a boszorkány ujjait sütöttem meg, idén pedig kis szellemek kerültek a sütőbe, majd onnan ki. 🙂 A habzsák még mindig nem jó barátom, illetve semmilyen profi tortadíszítő szettel nem rendelkezem, így az itthon fellelhető dolgokból, mint nejlonzacskó, kellett kihozni a legtöbbet. A cukormentes szellem habcsók halloweenra…